Magyar Könyvelők Országos Egyesületének tagja

Fő tevékenységünk számviteli szolgáltatás

A Németh Numerus Nobilis Bt. 2003-tól van jelen a könyvviteli szolgáltatás területén. 2014 évben megalakult a Németh Numerus Adótanácsadó Kft is, így a kettő vállalkozás kéz a kézben szolgálja ki népes ügyfélkörünket. 2003 óta folyamatosan bővülünk, egy új ügyfél orientált szemlélettel felvértezve. Napjainkban mintegy 300 cég komplex, illetve 70 egyéni vállalkozó, és több kisebb őstermelő könyvelését látjuk el, Több társaság pedig csak a bérszámfejtés és munkaügy területen veszi igénybe hozzáértésünket. És mindezek mellett több társaság könyvvizsgáltatását is elvégezzük.

Szolgáltatásunk minőségére jellemző, hogy az évek alatt lekönyvelt több 10 milliárd forint felülvizsgálatából eredő minket terhelő károkért minden esetben helytálltunk, ennek összege azonban nem érte el az 500 e Ft -ot! ( Ne higgye, hogy van olyan könyvelő iroda ahol nem hibáznak, hiszen ott is emberek dolgoznak. A hangsúly a hibák gyakoriságán és nagyságán, valamint a felelősségen van.)

Számos olyan cég van, akik a vállalkozásunk kezdete óta ma is ügyfelünk. Ezen hosszú időszak alatt lehetőségünk adódott nem csak kibontakozási, fejlődési folyamatuk végig kísérésére, de a kialakult nehéz helyzetek esetén hasznosnak bizonyultak elemzéseink és szükség esetén a források beszerzése. Ha Önnek könyvvizsgálati szolgáltatásra van szüksége akár törvényi kötelezettség miatt, akár azért mert kétségei vannak a kimutatott adatok helyességében: mi tudunk segíteni.
Tevékenységünkkel nem csak helyi, és környékbeli ügyfeleinket szolgáljuk ki, hanem ország több pontján levő (Nagykanizsa, Vásárosnamény, Szolnok, Kaposvár, Gyöngyös, Eger, Kecskemét) ügyfelek bizalmára is rászolgáltunk.
A kapcsolatot a telefonon és faxon túl e-mailen, illetve postán tartjuk, de leginkább személyesen az irodáinkban, illetve előre egyeztetett időpontban ügyfeleinknél. Kezdő ügyfeleinknek minden esetben egy általános, és a tevékenységre jellemző speciális az adózással, számvitellel kapcsolatos tájékoztatást adunk, ezért a szolgáltatásért díjat nem szoktunk kérni, ezzel is segítve a kezdő vállalkozásokat.. Ügyfeleink hírlevelek, illetve kör-e-mailek útján értesülhetnek a legfrissebb adózási, pénzügyi információkról.
A könyvelési partnerek részéről azt tapasztaltuk, hogy nem csak könyveléssel kapcsolatos kérdésekkel fordulnak hozzánk, hanem sokszor jogi, munkaügyi, cégmódosítási, üzletviteli, likviditási stb. kérdésekkel is. Ezeket az igényeket felmérve 2003-tól évről-évre folyamatosan bővítettük szolgáltatásainkat, és megtaláltuk azokat a szakembereket, akik az adott területeken nagy tapasztalattal rendelkeznek. A jövőben továbbra is követjük a felgyorsult világ által diktált szakmai, technikai követelményeket, biztosítva jelenlegi és jövőbeli ügyfeleinknek a korrekt, gyors, megbízható, integrált szolgáltatást. Remélem hamarosan ügyfeleink között üdvözölhetem Önt is!